A Madarak és fák napját idén egy kétnapos programmal ünnepeltük meg harmadikos és negyedikes tanulóinkkal. Az első napon sajnos az időjárás közbeszólt, így a szabadtéri tervek helyett az iskola folyosóján tartottuk meg az egyik erre a napra tervezett játékos foglalkozásokat. A gyerekek ennek ellenére nagyon élvezték a vidám hangulatú „állatháború” játékot.
Másnapra szerencsére kisütött a nap, így megrendezhettük a várva várt biciklitúrát a közeli duzzasztóhoz. A gyerekek izgatottan készültek az eseményre, sokan már napokkal előtte beszélgettek róla, kit milyen bringával jön, és ki hány kilométert tekert már eddig életében. Ebéd után gyülekeztük az iskola előtt, majd rövid eligazítás után elindultunk. Az úton jókedv és nevetés kísért minket végig. Élveztük a mozgást és a friss levegőt.
A duzzasztónál kisebb pihenőt tartottunk: előkerültek az uzsonnák, megfigyeltük a madarakat, növényeket, és közösen beszélgettünk arról, miért fontos megóvnunk a természetet.
Hazafelé fáradtan, de élményekkel teli tértünk vissza az iskolába. A két nap alatt nemcsak mozogtunk és tanultunk, de sokat nevettünk és még jobban összekovácsolódtunk. A gyerekek egyöntetűen azt mondták: jövőre is legyen ilyen Madarak és fák napja!
Ezúton szeretnénk megköszönni Holóka Demeter Péternek, hogy vezette a Madarak és fák napi biciklitúránkat, és élményszerűen bemutatta annak környezetét. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a hallépcsőről, a víz élővilágáról és a hódvárakról szóló ismertetőt. Köszönjük a lelkes és türelmes vezetést, valamint azt, hogy a túra valódi felfedező élménnyé vált a segítségével!
Emellett szeretnénk megköszönni a lelkes kollégáknak, asszisztenseknek a segítséget és támogatást a 2 nap programjához.
Köszönjük Julikának is, akit nem tudtam megjelölni a posztban.
Nélkületek nem ment volna!
Anikó és Csilla
Május 5 és 7 között a Határtalanul pályázat jóvoltából iskolánk hetedik évfolyama Erdélyben kirándulhatott. 31 diák és 3 kísérő pedagógus az anyaországtól elcsatolt történelmi és természeti kincseket tekinthetett meg.
Első nap Déva, Vajdahunyad és Nagyenyed várait néztük meg. Mindhárom más-más élményt nyújtott: Déva várához egy kiadós hegyi séta vezetett, Vajdahunyad várának tornyait, termeit, kiállításait izgalmas barangolás során fedeztük fel, míg Nagyenyeden a megfáradt csapat csak egy rövidke sétát tett a vár falai körül.
Az alföldi gyerekeket azonban mindennél jobban lenyűgözték a hegyek. Torockói szállásunkra érve pedig tovább gyönyörködhettünk a látványban, ugyanis a Székelykő éppen mögöttünk magasodott.
Másnap az időjárás csak a kora délutáni órákban kedvezett, de lehetett túrázni, sétálni, múzeumot látogatni. Először a Székelykő lankáin kapaszkodtunk fel, majd rövid pihenő után megnéztük a helyi népművészeti múzeum kiállításait. Sok érdekességet tudtunk meg a falu történetéről és lakóiról. A séta során gyönyörű, jellegzetes házakat csodálhattunk meg. Igazi időutazás volt.
Harmadik, utolsó nap a Tordai Sóbányát néztük meg. A Habsburgok idejében fénykorát élő sóbányában tett látogatás óriási élmény volt.
Utolsó állomásunk Nagyvárad volt, ahol a Szent László király által alapított várat jártuk körbe, majd a város központjában megcsodáltuk a gyönyörűen felújított Fekete Sas palotát, a színházat, az Ady Endre Líceumot és Emlékmúzeumot, valamint a Holnaposok szoborcsoportját.
Fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva érkeztünk haza. Az erdélyi kirándulás minden évben maradandó emlék, nem bántuk meg, hogy éltünk a pályázat lehetőségével.
Havran Petra, Kun-Gyányi Mariann és Néma-Lakatos Marianna
Az óvodások érkezése után Krisztike néni és Zsuzsika néni köszöntött mindenkit nagy szeretettel. Az óvoda iskola átmenet programjához tartozik a Madarak és fák napjáról való megemlékezés is. Hiszen ilyenkor lehetőség nyílik betekinteni az iskolai életbe a leendő első osztályos gyermekeknek. Célunk egy mozgalmas,önfeledt, emlékezetes délelőtt megszervezése volt, játékba rejtett tanulással.
Ebben az évben a megnyitót Korcsog Szivos Judit néni előadása ( Vigyázz a madárra című dal ) színesítette.
Mielőtt a csapatok kisétáltak az iskola előtti térre, limonádéval és sós ropogtatnivalóval vendégeltük meg őket. Odakint mókás feladatokkal készültünk, óriás puzzle, tojáskeresés, célbadobás, gólyaetetés, dobble énekesmadarak képeivel. A teremben interaktív játékokkal és természetvédelmi kirakókkal bővítettük ismereteiket. Az állomások végigjárása után közös játék következett iskolánk udvarán.
A nagycsoportos óvodások, az elsős, másodikos gyermekek meglepetésére madár bemutatóval érkezett egy kedves, elhivatott szakember, Latyák Imre személyében. Harris ölyvvel a karján. Amíg a röptetéshez készült, egy szelíd, barátságos, közönségkedvenc kis baglyot csodálhattak meg. Két ölyv fióka pedig egy mohával kipárnázott kosárban szemlélődött. Amikor a madár röptetés elkezdődött, nagy visongás és meglepett majd mosolygós arcok jelezték számunkra, hogy feledhetetlen élménnyel gazdagítottuk a körösladányi gyermekeket, talán a felnőtteket is.
A program zárásaként ajándékkal kedveskedtünk. Eredményes, vidám hangulatú programot tölthettünk együtt.
Hálásan köszönjük a programon résztvevő kollégáink, segítőink munkáját!
Külön köszönjük Szatmári Miklós kollégánknak a videó összeállítását!
Programunk létrejöttét a DÖK vezetőjeként Tóth Gabriella, és a Körösök Menti Levelezős versenyben közreműködő Solymosi Sándor támogatta .
Gálné Vinnai Krisztina, Kazainé Kertmegi Zsuzsanna
A mai napon került sor a Szépíró Verseny megyei döntőjére Füzesgyarmaton a Kossuth Lajos Általános Iskola és AMI intézményben. Iskolánkat a helyi döntő dobogósai képviselték: Somogyi Kiara (2.b), Balogh Flórián (4.a), Mekolli Méri Veronika (4.b), Tóth Levente (4.b), Szűcs Adrienn Noémi (6.b), Fodor Anita (6.b) és Födelevics Noémi Andrea (6.b).
A versenyt követően tánctanulással és finom falatokkal várták a diákokat a szervezők.
Nagy örömünkre egy tanulónk, Szűcs Adrienn Noémi korcsoportjában II. helyezést ért el. Szeretettel gratulálunk neki és minden résztvevő gyermeknek!
Kísérő pedagógusok: Láncziné Krivanek Veronika és Varga Mária
Iskolánk homokozóját és csúszdáját a mai napon friss homokkal töltöttük fel, így a gyerekek sokkal komfortosabban tudják használni a játékokat. Mindezt a jótékonysági bál bevételéből tudtuk finanszírozni. Ezúton is köszönjük a támogatást! A gyermekek öröme mindennél többet ér! 🫶
Hagyományunkhoz híven idén is szerveztünk idegennyelvi napokat a felső tagozatos diákjainknak. A programokra áprilisban került sor.
Első számú eseményünk, mellyel a gyerekeknek kedveskedtünk, az angol teadélután volt. Mint mindig, az összejövetel most is nagy népszerűségnek örvendett, a gyerekek szívesen fogyasztották el a teát angol módra, finom kekszek, teasütemények kíséretében, szép porceláncsészékből, miközben a szokás eredetéről, illetve a teázás etikettjéről is meséltünk nekik.
„Angolóra másképp” címszó alatt rendhagyó feladatokkal, például hiányos zeneszöveg hallás utáni kiegészítésével készültünk a tanulóknak, valamint a megszokottnál is több interaktív feladatot oldottunk meg az órákon. Az emelt óraszámban tanuló csoportok tanulói kihívást jelentő feladatsorok megoldásával versenyeztek egymással, ugyanakkor minden vállalkozó kedvű tanuló előtt ott állt a lehetőség, hogy különböző témában projekteket készíthessen. Bízunk benne, hogy a kiemelt napokon sikerült felhívnunk a tanulók figyelmét az angoltanulás fontosságára és az angol kultúra érdekességeire.
Bak Katalin és Néma-Lakatos Marianna