2023. november 22-én, a Lázár Ervin Programnak köszönhetően, iskolánk 5.évfolyamos tanulói a Békéscsabai Jókai Színházba jártak, ahol a Mátyás és a bolondkirály című előadást tekintették meg.
Köszönjük a lehetőséget!
Kísérő pedagógusok: Csala-Bak Renáta, Kun-Gyányi Mariann, Rácz Andrea
A mai napon a gyerekek már ki is próbálhatták az ugrálóvárunkat. Nagyon hálásak vagyunk a sok támogatásért. Reméljük, hogy jövőre ismét együtt lehetünk a Tüköry Családi Nap rendezvényén és együtt tehetünk egy jó ügy érdekében. Mégegyszer mély hálánk és köszönetünk minden egyes szülőnek, gyemeknek, pedagógusnak, akik segítették a gyermekek álmának megvalósulását. Még egyszer köszönjük a támogatást és a szeretetet!💖
2023. november 8-án és november 15-én iskolánk bérletesei meglátogatták a békéscsabai Jókai Színházat, hogy az idei évad első előadását megtekintsék. Németh László Petőfi Mezőberényben című darabja a 200 évvel ezelőtt született magyar költő, Petőfi Sándor mezőberényi tartózkodását mutatta be. Az előadás érdekes és informatív volt.
2023. november 15-én rendezte meg a Péter András Gimnázium a Kis Tudós Töri Trió történelem tanulmányi versenyt. Iskolánkat 6 csapat képviselte, akik Hunyadi János életével és hadjárataival kapcsolatos feladatokban mérhették össze tudásukat a környékbeli iskolák tanulóival. Nagy büszkeségünkre a Kovács Csenge, Kovács Jázmin Boglárka és Papp Orsolya alkotta csapatunk I. helyezést ért el. Az előzetes feladatok versenyében különdíjat hozhatott haza Bátori Angelika, Szabó Eszter és Szabó Nóra csapata. Gratulálunk a lányoknak!
Valamennyi versenyzőnknek köszönjük a részvételt, a befektetett energiát!
Varga Mária és Horváth Tamás
2023.11.11-én Egerben Diák II-es kötöttfogású birkózó versenyen vettünk részt. Eredmények a következők:
Súlykategóriájában Tóth Zsombor I. hely, Klein Levente V. hely.
Oldalainkat 185 vendég és 0 tag böngészi