A reggelt közös beszélgetéssel kezdtük, ahol a gyerekek elmesélték mi történt velük az őszi szünetben. Ezután áttértünk a nap témájára és minden tanuló elmondta, hogy ő mi szeretne lenni, ha nagy lesz és hogy miért azt a foglalkozást választotta, majd erről rajzot is készítettek.
Az interaktív tábla első feladatában képeket kellett párosítani (foglakozást az eszközével). A második feladatban a képek segítségével helyes sorrendbe kellett tenni a foglalkozások betűit.
Feladatlapon három feladatot kellett megoldaniuk önállóan, melyet közösen ellenőriztünk és megbeszéltünk. Feladatok: kakukktojás, anagramma, foglalkozás felismerése képek segítségével.
A délelőtt végére a kézműveskedés került. Itt párokban dolgoztak a gyerekek. Csoportosítaniuk kellett a foglalkozáshoz tartozó képeket, majd rajzlapra fel kellett ragasztaniuk.
A gyerekek aktívan és nagy kedvvel vettek részt a feladatokban. Tetszett nekik a téma, ezért szívesen beszéltek róla és örömmel végezték a feladatokat.
https://tukorysuli.hu/index.php/9-fooldal/163-palyaorientacios-nap-2-b#sigFreeId0b1bb71ac0
2020. november 2.
Bagdi Edina
Szatmári Miklós