Ma egy Mini tehetségnap volt iskolánkban. Először az ennek hátteret nyújtó pályázatról számoltam be, melyen Illés Vilmával közösen dolgozunk, majd 30 perces bemutatók következtek. Először Keresztesi János beszélt a kognitív képességek fejlesztéséről, majd kollégájával, Havran Mihállyal és sportos tanítványaikkal mozgásos gyakorlatokat, játékokat mutattak be. Őket követte Solymosi Sándor tanító bácsi, aki 4.-es tanítványaival matematika versenypéldákat oldott meg eljátszva a szöveges feladatokat. Ezután 6.-os tanítványaimmal nyelvi és irodalmi játékokat játszottunk, majd színjátszós diákjaim ízelítőt adtak néhány sokat alkalmazott gyakorlatból. Iskolánk igazgatónője, Oravecz Eszter Ágnes sikeresnek értékelte a délutánt. Egy kis teával, szendviccsel vendégeltük meg a résztvevőket. Az előtérben néhány rajzos, illetve kreatív írás feladatot is meg lehetett tekinteni. Köszönetet mondunk a Dr. Asztalos Miklós Művelődési Ház és Könyvtárnak, hogy a helyet biztosította. Iskolánk asszisztenseinek, hogy a regisztrációról és a vendéglátásról gondoskodtak, Csala Rajmundnak a technikai segítségért, Kovács-Goda József köszi a fotókat! Köszönöm minden kollégámnak, aki aktívan feladatot vállalt, a gyerekeknek a rendezvényen való közreműködést és a kifogástalan magatartást! Remélem, hasznos volt a délután és mindenki jól érezte magát.
https://tukorysuli.hu/index.php/9-fooldal/160-tehetsegnap#sigFreeId607629ede5