2020.november 2-án került sor iskolánkban a pályaorientációs nap megrendezésére. Az idén ez osztálykeretben zajlott. Mint osztályfőnök először arról beszéltem a gyerekeknek, hogy milyen iskolatípusokba lehet menni az általános iskola után. Beszélgettünk arról, hogy melyikben milyen képzés folyik. Az iskolatípusokhoz konkrét iskolákat is kötöttünk, ezeket röviden bemutattam. Beszéltem a kollégiumról, a hiányszakmákról, a kétszintű érettségiről, a nyelvvizsgáról. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták és sokat kérdeztek. Ezt követően a 6.c osztállyal együtt olyan kisfilmeket néztünk meg, melyen a tanulókat érdeklő szakmákat mutattak be (előzetesen felmértük a tanulók érdeklődését). A kisfilmekkel kapcsolatban 5-6 kérdést tettem fel. Ezután Kalóné Markovits Rozina tanárnő előadását hallgattuk meg. Ő az agrár szaktort mutatta be a gazda munkájától a vadőrig. Majd Sántáné Illés Vilma tanárnő szókirakó játéka következett, itt különleges, ritka foglalkozásokról hullott le a lepel. Rajzos feladatként egy ilyen kiválasztott mesterséghez cégért kellett tervezni. Hamar eltelt a nap, jó hangulatú, érdekes délelőtt volt.
A pályaorientációs napon a gyerekek különböző foglalkozásokkal, szakmákkal ismerkedtek meg játékos formában. Meséket, kisfilmeket néztünk meg különböző foglalkozásokról, majd beszélgettünk a filmekben látottakról. Interaktív feladatokat oldottunk meg. Játékos feladatlapot, totót töltöttünk ki. A délelőtt végén a tanulók illusztrációt készítettek arról a szakmáról, amivel szívesen foglalkoznának felnőttkorukban.
A gyerekek aktívan vettek részt a programokban, sok új ismeretet szereztek ezen a napon.
Borosné Varga Mária
Buzás Katalin
Ezen a napon a gyerekek megismerkedhettek a régi és az új mesterségekkel. Beszélgető kör formájában elmondhatták, hogy szüleik mivel foglalkoznak, és milyen elképzelésük van saját jövőképükről. Meglepőmódon tájékozottak voltak és már voltak terveik, hogy mivel szeretnének felnőttként foglalkozni. Ezt közös játék követte: igaz, hamis állítások, súgós játék, pantomim. Ezután kialakítottuk a csoportokat (4) és kezdődhetett a verseny. Változatos feladatok segítségével betekintést nyerhettek a szakmák világába. Itt volt interaktív feladat, feladatlapos feladat, rejtvény. Közben énekek, mesék mesterségekről. A végén értékelés a szerzett pontok alapján, győztes hirdetése, jutalmazás. Összegezve: tartalmasnak és hasznosnak tartom ezt a délelőttöt. A gyerekek jól érezték magukat és játékos formában sokféle foglalkozással találkozhattak.
Takács Lőrincné( osztályfőnök)
A 8.b osztály a november másodikán megrendezett Pályaorientációs napon meghallgatott két előadást a Fogyasztóvédelemről és az Agrár szakmákròl majd beszélgetés folytattak a régi mesterségekről közben quiz kérdésekre válaszoltak.
A program ráhangolódásaként a Mekk Elek rajzfilm sorozatból néztünk meg néhány részt. A gyerekek nagyon élvezték a mesét. Egy-egy rész után megbeszéltük, hogy milyen hibákat követett el az ezermester. A rajzfilmek után arról beszélgettünk, hogy milyen fontos, hogy hozzánk illő szakmát válasszunk, és hogy alaposan tanuljuk ki a szakma rejtelmeit.
Az első feladatunkban az általam elmondott szavakból kellett kitalálni, hogy milyen szakmára gondoltam. Ügyesen kitalálták a gyerekek a szakmákat. Megbeszéltük, hogy melyek ezeknek a szakmáknak a legfontosabb területei.
Ezután összekeveredett betűket kellett helyre tenni, úgy hogy egy-egy szakmát adjanak megoldásul. Párban oldották meg a gyerekek a feladatot, egymást segítve.
A következő feladat csoportmunka volt. Öt szakmát ábrázoló képet vágtam össze, és a csoportok feladata volt az öt kép összerakása, felragasztása egy-egy rajzlapra, és a szakmák megnevezése. Nagyon ügyesen megoldották az öt puzzle kirakását, ötletesen osztották meg egymás között a munkát.
Kakukktojás játékot játszottunk. A felsorolt szavakból meg kellett keresniük azt az egy szót, amelyik nem illik a sorba. Négy egy-egy szakma jellemzői tartalmazó szó és egy oda nem illó szó volt egy-egy sorban.
Nagy sikere volt a gyerekek körében a szakmai kvíznek. Ezt a feladatot is párban oldották meg.
A program zárásaként egy zsúfolt városrészt tartalmazó színezőt színeztünk ki. A képen nagyon sok foglalkozást ábrázoló rajz volt látható. A színezés után felsoroltuk, milyen szakmák sorakoztak fel a színezőn.
A délelőttünk nagyon jó hangulatban telt, sok mindennel megismerkedtünk a szakmák világában.
2020. 11. 02. Herpai Lászlóné
A nap elején a tanulók néhány mondatban beszámoltak szüleik, nagyszüleik munkájáról, feladataikról a munkahelyükön. Ezt követően ellátohattunk Fazekas Ferenc asztalos mester műhelyébe, ahol a gyerekek megismerkedtek a fa megmunkálásának eszközeivel, gépeivel, majd ki is próbálhatták azokat. Lelkesen és ügyesen fűrészeltek, csiszoltak, kalapáltak. Végül a napot az egyik kedvenc játékukkal, az "Amerikából jöttem"- mel zártuk. Az ötletes, kreatív, foglalkozással kapcsolatos feladványokat hamar kitalálták. Összességében egy nagyon tartalmas, élménydús, élvezetes délelőttöt töltöttünk el.