Az Országos Könyvtári Napok keretében a 7. évfolyamos tanulóink, Harangozó Imre lenyűgöző előadásában Napkeleti Kalászat-Kultúrtörténeti kalandozások című előadását hallgathatták meg, 2022. október 4-én, kedden a Városi Könyvtárban.
" A hihetetlenül gazdag magyar hagyomány kincsestárára kívánja felhívni a figyelmet ez az előadás. A ma oly sokszor hiányzó egymás iránti ősi, közösségi felelősségvállalást próbálja körbejárni."
Úgy gondolom, hogy ezzel az előadással sikerült tanulóinkban ezt erősíteni. A gyerekek, a pedagógusok, s az ott jelenlévők fokozott érdeklődéssel hallgatták Harangozó Imrét.
Köszönjük a szervezést!
Iskolánkban az Óvoda-iskola átmeneti Munkacsoport évek óta aktívan tevékenykedik. Célunk, hogy a gyerekeknek az iskolába lépés könnyed, szorongásmentes legyen, a kisgyermek örömmel, tele kíváncsisággal kezdje meg az első osztályos tanulmányait.
Ennek a programnak a részeként az első osztályosok visszalátogatnak az óvodai csoportjukba, és közös játszó délelőttön vehetnek részt, az Állatok világnapjával egybekötve.
Idén erre a közös programra, 2022. október 3-án, hétfőn került sor.
Köszönöm a munkacsoport tagjainak aktív közreműködését, az óvoda szeretetteljes fogadását, az óvó nénik szeretetét!
Az első osztályos gyermekek és a tanító nénik nagyon jól érezték magukat.
Köszönjük a meghívást!
Földi Erika
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett NTP-SPEC-21 pályázati kód alatt olyan új kezdeményezésű vagy már hagyománnyal rendelkező, legalább 60 órás, tanórán kívüli, élmény- és felfedezés központú, komplex tehetséggondozó program megvalósítása témakörben, amely az anyanyelv művelésében kiemelkedő tehetségek készségeinek célzott támogatására irányul, egyebek mellett olyan területeken, mint: szép kiejtés, szavalás, helyesírás, különböző műfajokban történő írás, költés, publikálás; anyanyelvi programok megvalósítása.
A támogatható tevékenységek között szerepelt az írás, költés is, így egyértelművé vált számomra, hogy a kreatív írásra építem a pályázatot. Legalább 10 fő bevonását írták elő, figyelemmel a csoportba bevont tehetségígéretek, tehetségek és kiemelten tehetséges tanulók speciális igényeire és arányaira. Én 12 tanulót választottam ki. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelentett, ha a pályázó a kiíró által kijelölt tevékenységek közül legalább egy megvalósítását is vállalja, én a tehetséggondozó program tematikájához kapcsolódó 1 napos tanulmányi utat választottam. 5., 6., 7. évfolyamról válogattam a tanulókat, tehát 10-14 év közötti gyerekekről van szó. Mivel ez a program nyelvi-irodalmi témájú, így elsősorban az ezen a területen kiemelkedő tanulókra gondoltam. A 12 tanulóval jól tudtam dolgozni. Tapasztalataim szerint ezzel a létszámmal egyénileg és kisebb csoportban, párban is jól lehet haladni és a játékokban is hatékonyan részt tudnak venni. Arra is figyeltem, hogy ne csak lányok vegyenek részt, hiszen a nemek közötti eltérés egy-egy témához érdekesen eltérő lehet.
A 60 órás tanórán kívüli, élmény- és felfedezés központú komplex tehetséggondozó program az anyanyelv művelésében kiemelkedő tehetséges tanulók készségeinek célzott támogatására irányult a kreatív írás területén. A 60 órás programot 30 alkalommal, alkalmanként 2 órában valósítottuk meg. A fokozatosság elvét és a korosztály érdeklődését, gondolatvilágát figyelembe véve változatos módszerekkel, technikákkal dolgoztam, hogy a tanulók is jól érezzék magukat, de fontos, hogy én is sikerként éljem meg a munkát. A programba bevont 12 tanuló számára önismereti; valamint személyiségfejlesztő feladatokkal, drámajátékokkal, irodalmi ismeretekkel dúsított szövegalkotó foglalkozássorozatot állítottam össze korosztályuknak megfelelő műfajokban. A program helyi megvalósításában Kovács Mária pedagógiai asszisztenssel dolgoztam együtt a projektben, majd egy vendégművésszel, Varró Dániellel is részt vettek versfaragó foglalkozáson a gyerekek 90 percben májusban, ezen kívül a Bajor Gizi Színészmúzeumba is ellátogatunk, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt (az eredeti terv a Petőfi Irodalmi Múzeum volt, sajnos jelenleg zárva tart). A múzeumpedagógiai foglalkozást kreatív íráshoz kapcsolódóan kértük, hogy a 60 órás programhoz kapcsolódjon témájában, hiszen helyben 30 alkalommal mi is ezzel foglalkozunk, valamint vendégünk, Varró Dániel költő is e területen dolgozott a gyerekekkel. A program a vártnál jobban sikerült. A múzeumban interaktív foglalkozáson és tárlatvezetésen vettünk részt, melyen megismerhettük a múzeum névadójának életét, munkásságát, a színház világát, játékosan dramatikus játékokban, feladatokban vehettek részt, irodalmi kvízt tölthettek a gyerekek. Egész délelőtt itt voltunk. Ezt követően a Parlamentbe mentünk. Ez a program ingyenes volt és pluszként szúrtuk be, mivel a körösladányi gyerekek ritkán jutnak el a fővárosba és ha már utaztunk, szerettünk volna minden lehetőséget kihasználni. A Parlamentben is kaptunk tárlatvezetést. Délután közös ebédet fogyaszthattunk el a Mc. Donaldsban, illetve a KFC-ben (választás szerint). Tartalmas nap volt.
A program végére kiadványt terveztünk, ebbe a legjobb alkotásokat válogattuk be. Május 31-én tartottuk a záró bemutatót, itt mutattuk be részletesebben a pályázatot.
A tanulók szüleinek két alkalommal tartottunk ízelítőt a végzett tevékenységekről. Ezeket a foglalkozásokat a 15. és a 30. nap után terveztük, tehát a 30. és a 60. óra után. Itt maguk is kipróbálhatták a kreatív írás feladattípusait, átélhették a gyermekeik által már megtapasztalt élményeket, melyeket a kreatív írás nyújt. A programról egy kisfilmet is készítettünk.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ kiemelten fontosnak tartja, hogy segítse a nevelés-oktatási intézmények munkáját, ezért a 2021/2022-es tanévben kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulókat ingyenes cirkuszlátogatásra feljogosító kuponnal jutalmazta.
Köszönjük a Gyulai Tankerületi Központnak!
Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének határozata alapján a Képviselő-testület az autóbuszt a cirkuszlátogatás időtartamára ingyenesen biztosította a tanulók számára.
Köszönjük szépen Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének és Kardos Károly Polgármester Úrnak!
Kitűnő tanulók névsora 2021/2022-es tanév:
1. évf: Gyarmat Zsolt, Kiú Ildikó Nóra, Sánta Attila, Sánta Ramóna, Balogh Flórián, Gál Dorina, Gyenge Fanni Evelin, Horváth Réka, Molnár Kinga Rebeka, Tóth Levente, Valánszki Hédi, Mohácsi Hanna Irén, Papp Anikó, Pázsit Levente, Tóth Attila, Tóth Violetta Jázmin
2. évf: Fésűs Adél, Halász Zoé Evelin, Kardos Zsombor, Kecskeméti Elek, Major Sarolta, Szőke Gábor, Bési János, Bakos Bianka Boglárka, Lengyel Gréta, Kántor Noémi, Kardos Liza Éva, Marton Mihály
3. évf: Almási Patrik, Gara Zorka Emma, Gulácsi Csenge, Somogyi Regina Katalin, Hegedűs Henrietta, Nagy Anita
4. évf: Nagy Dániel, Tóth Blanka Krisztina, Hegyesi Sára, Tóth Barnabás, Kardos Kinga Ilona, Olsák Anna, Marton Levente, Nánási Luca, Oláh Rebeka, Köteles József
5. évf: Szekeres Alex, Kovács Csenge, Faragó Zsolt, Rácz Vanda
6. évf: Bátori Angelika, Szabó Eszter, Mikó Ákos
7. évf.: Ombodi Dominik, Nagy László
8. évf.: Kozák Paulina, Nagy Klára, Varga Zsolt Brendon, Pál Karina, Kardos Kornél
2022. április 28-án délután 14 órakor megrendezésre került iskolánkban az Alsós Versmondó verseny. 2 év kihagyás után meglepően sokan jelentkeztek erre a versenyre. Földi Erika igazgató helyettes asszony köszöntötte a versenyzőket és a vendégeket. Összesen 46 verset hallgattunk meg, mi a szülők és a zsűri tagjai . Szebbnél szebb verseket adtak elő a gyerekek. Csodálatos volt őket látni, hallani. Nehéz dolga volt a zsűrinek. Most is , mint mindig nyugdíjas pedagógusokat kértünk fel erre a feladatra, illetve egy felsős kolléganő segített nekünk. Köszönjük a zsűri munkáját: Molnár Imrénének( Babucinak), Török Ernőnének (Magdának) Nagy Istvánnénak ( Margó néninek) és Sas Éva tanárnőnek.
Bővebben:Alsó Versmondó Verseny
A mai napon az alsó-felső átmeneti munkacsoport kezdeményezésével a negyedikes tanulókhoz visszalátogatott négy tanuló az ötödikből. A még alsós gyerekek érdeklődőek voltak, az ötödikesek nagyon komolyan, összeszedetten, ügyesen válaszoltak a kérdésekre. A tanórányi terjedelmű beszélgetést Havran Mihály vezette le, de az előkészítésben részt vettek a negyedikes osztályfőnökök, Herpai Lászlóné és Horvàthnè Sànta Csilla, valamint a másik 5. osztály ofija, Keresztesi János is. Jól sikerült programnak ítélték meg a résztvevők.