Iskolánk hetedik évfolyama, az eddigi évekhez hasonlóan, a „Határtalanul” nevű pályázat jóvoltából, május 1-3 között Erdélybe látogathatott. A kirándulást a hetedikes osztályfőnökök még tavaly júliusban pályázták meg, és mindenki örömére a pályázat nyert: kirándulást szervezhettük a gyerekeknek.
A pályázat lényege, hogy a régi Magyarország elcsatolt területei közül lehet kiválasztani egy úticélt, ahol határon túli magyarokkal találkozhatunk és megismerhetjük elveszített természeti és kulturális kincseinket.
A kirándulás előtt néhány héttel kezdünk igazán lázasan készülődni. Nem csoda, hogy nagy izgalom kísérte ezt az időszakot: sokan még nem voltak ilyen messze az otthonuktól, családjuktól. Egy héttel a kirándulás előtt megtartottuk a felkészítő foglalkozásunkat, ahol elmondtuk a gyerekeknek a történelmi hátteret és a ránk váró programokat.
Végül elérkezett az indulás napja.Jókedvből nem volt hiány, ez jellemző volt mind a három napra. Az első megállónk Déva váránál volt. A gyerekek már korábban tanultak róla a jól ismert balladából, most pedig maguk is megmászhatták a hegyet, melynek tetején már a felújított vár látványa fogadott minket. A kilátásmagáért beszélt, csodálatosan szép volt.
Kis pihenő után lesétáltunk az ösvényen, majd a buszra szállva folytattuk utunkat Vajdahunyad felé. A Hunyadiak „sasfészke” hatalmas tornyaival, mély árkával, az alatta csörgedező patakkal első látásra lenyűgözött minket. Bejártuk a vár minden zegzugát. Utunk során rövidke megállót ejtettünk Nagyenyeden is, ahol a vár falai alatt sétáltunk, fagyiztunk a kellemes, tavaszi napsütésben.
A kora esti órákban érkeztünk Torockóra, melyet Székelyföld legnyugatibb bástyájaként tartanak számon. A falu hófehér, régi házai és a mögöttük magasodó Székelykő látványa mindenkit elvarázsolt. Szállásunk, a Demeter Panzió,ezen a mesés helyen várta fáradt vendégeit. Miután elfoglaltuk a szobákat és elfogyasztottuk a finom, erdélyi ízeket kínáló vacsorát, tudtuk, hogy a legjobb helyre érkeztünk: gyönyörű környezet és kedves kiszolgálás fogadott minket.
A jóleső alvás után egy bőséges és finom reggeli következett, mely elég energiát adott a délelőtti programunkhoz: a Székelykő megmászásához. Előzetes információink szerint az 1129 méter magas hegy átlagos edzettségi szinttel gond nélkül megmászható, a mi kis alföldi csapatunknak mégis kemény kihívás volt. Felfelé egyre sűrűbben kellett megpihennünk a meredek, hol köves, hol sziklás ösvényen, de büszkeséggel töltött el minket, hogy kivétel nélkül, mindenkinek sikerült felmászni. A hegy tetején megpihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban, ugyanakkor erőt gyűjtöttünk a leereszkedéshez, mely talán még inkább emberpróbáló volt, mint a felfelé út. Valóban, nagyon kellett koncentrálni, nehogy megcsússzunk a köveken. Segítettünk is egymásnak, igazi csapatmunka volt, mégsem úsztuk meg karcolások, horzsolások nélkül. De mindenki egyetértett abban, hogy megérte.
Ebéd után rövid pihenő következett, majd elindultunk, hogy többet megtudjunk Torockó értékeiről, múltjáról és jelenéről. Először a Néprajzi Múzeumot látogattuk meg, ahol szép, ízes székely beszéddel mesélték el nekünk Torockó történelmét, és láthattuk az ott élő emberek tárgyait, kezük évszázados munkáit. Uzsonnára egy helyi kalácssütő asszony kalácsát kóstolhattuk meg, mely nagyon ízlett mindenkinek, majd ellátogattunk a helyi gyermekotthonba, ahova ajándékokat is vittünk. Ezúton is köszönjük a kedves szülőknek az összegyűlt sok-sok ajándékot. A mozgalmas nap végén jól esett a vacsora és a szabad játék a szállásunk kertjében, ahol többek között darts, trambulin és focizási lehetőség is volt. A csapatunk pedig örömmel élt ezekkel a lehetőségekkel.
A hazaindulás napján kicsit korábban keltünk, hogy legyen elegendő időnk az aznapi programokra. Az időjárás ismét kegyes volt hozzánk: gyönyörű napsütésben utaztunk, a csapat pedig szépen összeszokott. Jó hangulatban és kipihenten érkeztünk meg a tordai sóbányába, mely a Habsburg uralom idején élte fénykorát. Az alagutakban, termekben megtekinthettük a sóbányászat régi eszközeit, majd a legnagyobb, legmélyebb aknába lifttel juthattunk le, elképesztő mélységbe, ahol játszótér, óriáskerék és csónakázó tó is volt. A falakon lerakódott sóréteg látványán, a hűvös, sós levegőn éreztük, hogy minden érzékünknek jót tesz. Nem véletlenül tartanak gyógykezeléseket a sóbányában.
Az út java még előttünk állt. Kicsit elfáradva utaztunk tovább, majd a Királyhágón megálltunk egy fagyira, megcsodálva a hegyekre, zöldellő erdőre nyíló kilátást. Nagyvárad irányába haladva a hegyek lassan dombokká szelídültek. A Sebes - Körös partján fekvő, 180000 fős város rengeteg magyar emléket őriz, ezek közül elsőként a felújított várat és a vármúzeumot néztük meg. A megéhezett, szomjas csapatnak a nap fénypontja a pizzázás volt egy hangulatos, körös-parti pizzázóban. Jóllakva tettünk egy sétát a szecessziós épületek között.A Sas-palota és a színház megtekintése után az Ady Endre Líceum és az Ady Endre Emlékmúzeum előtt haladtunk el. A sok szép látnivaló után azért már mindenkinek hiányzott az otthona és a családja. Sok szép élménnyel gazdagodva térhettünk haza Körösladányba, és a kérdés, hogy „nem megyünk holnap is?” mindent elárult arról, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magukat a kirándulásunkon.
Szervező pedagógusok: Földi Erika, Néma-Lakatos Marianna, Varga Mária
