Közzétételi lista

 
A Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 
A felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót az általános iskola beiratkozásának időpontja a minden évben kiadott tanévkezdő kiadvány szerinti kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően kerül kiírásra.  Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító iskola). Ha az általános iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, a további felvételi kérelmek teljesítésénél előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket, tanulókat. A további felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót a helyben szokásos módon – legalább tizenöt nappal a felvételi, átvételi kérelmek benyújtására rendelkezésre álló időszak első napja előtt – nyilvánosságra kell hozni. 
A tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének jellemzőit az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló kormányrendelet határozza meg. 
Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást. 
Az iskola igazgatója a felvételi eljárásban a felvételről, átvételről tanulói jogviszonyt létesítő, vagy a kérelmet elutasító döntést hoz. Az iskola igazgatója köteles értesíteni a felvételi, átvételi kérelem elbírálásáról a szülőt a döntést megalapozó indokolással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással, továbbá átvétel esetén az előző iskola igazgatóját is. Az iskola igazgatója a felvételi, átvételi kérelem benyújtásával kapcsolatos ügyintézés, a határidő számítás, a mulasztás elbírására és a kérelem benyújtásával kapcsolatos eljárás során a köznevelés rendszerében hozott döntésekkel kapcsolatos szabályok alapján jár el. 
A kötelező felvételt biztosító iskola igazgatója a kormányhivataltól kapott nyilvántartás, a kijelölt iskola a megküldött szakértői vélemény vagy a kormányhivatal határozata alapján értesíti a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatalt, ha a gyermeket az iskolába nem íratták be. 
Az iskola igazgatója értesíti a gyermek, tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatalt, ha olyan gyermeket, tanköteles tanulót vett fel vagy át, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye nem a nevelési-oktatási intézmény székhelyén van. 
A tanuló átvételére – kivétel, ha az általános iskolai tanuló úgy kíván iskolát váltani, hogy az az iskolatípus változtatásával is jár– a tanítási év során bármikor lehetőség van. Az iskolába felvett gyermeket, tanulót – beleértve a magántanulót is – az iskola tartja nyilván. 
Az iskola a vele tanulói jogviszonyban álló tanulókról külön nyilvántartást vezet. Ha a tanköteles tanuló iskolát változtat, további nyilvántartása az átadó iskola értesítése alapján az átvevő iskola feladata. Az iskola nyilvántartásában marad az a tanköteles tanuló, aki iskolai tanulmányait külföldön folytatja. Az iskola kivezeti a nyilvántartásából azt a tanulót, akinek tanulói jogviszonya kérelmére a tankötelezettség megszűnését követően megszűnik. Ha a tanköteles tanuló az általános iskola utolsó évfolyamának elvégzése után a középfokú iskolai felvételi eljárásban nem vett részt, az általános iskola igazgatója értesíti a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatalt, amely gondoskodik a tanuló tankötelezettségének teljesítését biztosító nevelés-oktatásban történő részvételéről. 
Ha a tanulót rendkívüli felvételi eljárás keretében vették fel az iskolába, a beiratkozásának időpontját az iskola igazgatója állapítja meg  
 
 
Hirdetmény a 2018/2019. tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás rendjéről 
2018. március 9. 9:43 
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. § (7) bekezdése alapján az iskolába a tanköteles tanulókat az első évfolyamra - a területileg illetékes tankerületi központ véleményének kikérésével - a köznevelési feladatokat ellátó hatóság által meghatározott időszakban kell beíratni. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: EMMI rendelet) 22. § (1) bekezdése szerint az iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről a járási hivatal közleményt vagy hirdetményt köteles közzétenni a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal, amelyet megküld az illetékességi területén működő települési önkormányzatok, továbbá a tankerületi központ részére. 


Fentiek alapján a 2018/2019. tanévre az általános iskolai első osztályokba történő beiratkozás időpontjait az alábbiak szerint határozom meg és teszem közzé: 

2018. április 12-én (csütörtökön) 8 órától 19 óráig, 

2018. április 13-án (pénteken) 8 órától 18 óráig. 

Az Nkt. 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. 

A tanköteles korba lépő, azaz a 2012. augusztus 31-én, vagy az előtt született gyermekét a szülő a hirdetményben közzétett időpontban köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. 

Az Nkt. 50. § (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik (kötelező felvételt biztosító iskola). A kötelező felvételt biztosító iskolák körzeteiről és a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzeteiről a Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi Járási Hivatala, mint megyeszékhely szerinti járási hivatal 2018. február 28-án Tájékoztatót tett közzé saját, valamint a Békés Megyei Kormányhivatal honlapján. 

Az EMMI rendelet 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget az óvoda igazolja. 

Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást. 

A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt (az EMMI rendeletben foglalt eljárásrend szerint). A jelentkezés elutasítása esetén a szülő az Nkt. 37. § (2)-(3) bekezdése értelmében jogszabálysértésre vagy érdeksérelemre hivatkozással nyújthat be fellebbezési kérelmet a kézhezvételtől számított 15 napon belül az adott intézmény fenntartójához. 

Felhívom a figyelmet arra, hogy a körzet meghatározás nem érinti a szülő szabad iskolaválasztáshoz való jogát. Azonban amennyiben a választott iskola igazgatója a gyermek felvételét elutasító döntést hoz, a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő 5 napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára. 

Kérem a kedves szülőket, hogy a jelzett napokon tegyenek eleget gyermekük beíratásával kapcsolatos kötelezettségüknek!
 
 
Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 

Osztályok száma összesen: 21 osztáy 
Ebből: 
Általános iskola: 19 osztály 

Általános iskola ( gyógypedagógia ) 2 osztály 

Csoportok száma: 213 csoport
 
 

Intézményünkben az igényelt iskolai étkeztetésért kell csak fizetni. Az erre vonatkozó díjfizetési kötelezettségeket és a kedvezmények igénybevételének szabályozását iskolánk honlapjának kezdőoldala tartalmazza. 

Iskolánkban a Titkársági irodában, személyesen van mód fizetni az étkezési díjat. 
Időpontok: Minden hónap 2. hétfője, 7 óra 30 - 16.00 
Fizetni csak készpénzben lehet. 

Kedvezmények igazolása: 
A kedvezményes (50%, 100%) étkezésekre való jogosultságot igazoló érvényes határozatok másolatát Sántáné Barna Beatrix iskolatitkárnak kell leadni. Lejárt határozatok esetén a részarányos, teljes összegű étkezési díj kerül kiszámlázásra. (pl. ha határozat november 20-án lejár, akkor a fennmaradó napokra teljes összeget kell fizetni.). 
Az érvényes határozatok leadása a kedvezményt igénybe vevő Szülő felelőssége! 

Az ebéd lemondásának szabályai: 
A másnapi ebédet (aznapit már nem) mindennap 9 óráig lehet lemondani kizárólag a titkárságon, telefonon (66/474-020) vagy személyesen. Az osztályfőnököknek ez nem feladata felső tagozaton. 

Közölni kell a gyermek nevét, osztályát és a lemondás időtartamát. 
Az ebédfizetésig lemondott ebéd ára az aktuális számlán kerül jóváírásra. Az ebédfizetés után lemondott ebéd ára a következő havi számlából kerül levonásra. 

Az ingyenes, kedvezményes ebédeket is le kell mondani, hogy feleslegesen ne kelljen azt előállítani. 
A rendelkezések értelmében ebédet hazavinni csak a lemondás napján és az azt követő napon lehet 14 óráig. Ez a szabály az ingyenesen étkezőkre is vonatkozik! 
 
 
Nem releváns.
 
 

A Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyitvatartási rendjét a Házirend tartalmazza. 

A Házirend a Közzétételi listában és az iskola honlapján megtalálható. 
Az intézmény munkarendje: 
Az iskola nyitvatartási ideje: 6:30 - 16:30 

Az iskolában ügyeleti rendszer működik, amely biztosítja a tanulóknak a tanítási órák előtti és utáni felügyeletét. Ez idő alatt a tanulók az erre kijelölt helyen tartózkodhatnak az ügyeletet vezető nevelővel. Az iskola épületében és a hozzá tartozó területeken felügyelet nélkül tanuló nem tartózkodhat. 
A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét nem hagyhatja el, rendkívüli esetben az iskola elhagyása csak a szülő írásbeli kérésére, az osztályfőnök írásos engedélyével lehetséges. A kilépőt a tanulónak távozáskor le kell adnia az iskola bejáratánál a portaszolgálatnak. 
Munkanapokon 17 órától 20 óráig csak a személyzet, illetve az intézményt bérlők használhatják az intézményt. Ettől eltérni csak az igazgató vagy az igazgatóhelyettes engedélyével lehet. 
Az iskola épületében a dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az intézmény igazgatójától engedélyt kaptak, például a helyiségeket bérlők. 
Külön engedély és felügyelet nélkül tartózkodhat az intézményben a gyermeket hozó és a tanuló elvitelére jogosult személy, a szükséges időtartamig a kijelölt tartózkodási helyen. Az osztályteremben a tanítás kezdetét, tanítási órát, a délutáni foglalkozást nem zavarhatják. 

Tanítási rend 
A tanulóknak a tanítás kezdete előtt legalább 15 perccel az iskolában kell lenniük. 
A tanítás előtti gyülekező helye: jó idő esetén az udvaron, rossz idő esetén a tornaterem előtti zsibongóban. Az osztálytermekbe 730 órától lehet bemenni. 
Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő: 
0. óra: 7:10 – 7:55 szünet: 7:55 - 8:00 
1. óra: 8:00 – 8:45 szünet: 8:45 – 9:00 
2. óra: 9:00 – 9:45 szünet: 9:45 – 10:00 
3. óra: 10:00 – 10:45 szünet: 10:45 – 11:00 
4. óra: 11:00 – 11:45 szünet: 11:45 – 12:00 
5. óra: 12:00 – 12:45 szünet: 12:45 – 13:00 
6. óra: 13:00 – 13:45

A tanóra kezdetét és végét csengetés jelzi, valamint a tanóra kezdete előtt 3 perccel és vége előtt 10 perccel jelzőcsengetés hangzik el. A tanulók kötelesek a tanóra előtti jelzőcsengetés elhangzásakor az udvaron illetve rossz idő esetén a következő foglalkozás helyszínéül szolgáló tanterem előtt sorakozni. 
A tízórai étkezésre biztosított a 2. illetve a 3. órát követő óraközi szünet (uzsonnaszünet). 
A tanítás reggel 8:00 órától 1600 óráig tart, kivéve a nulladik óra és a mobil tanítási nap esetén. 
A tanítás eredményessége érdekében a tanulók az órára időben, a szükséges eszközökkel érkezzenek meg. 
 
 
Az intézmény 2018/2019-es tanévre tervezett jelentősebb rendezvényeit, eseményeit a Munkaterv 2018/2019. c. dokumentum tartalmazza. 
Elérhető az intézmény honlapján: www.tukorysuli.hu 
Közzététel időpontja: 2018.október 02.
 
 
Intézményünk bekerült a 2019. évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervbe, tehát az intézmény országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésére (tanfelügyeleti látogatására) 2019-ben kerül majd sor (a kijelölés a KIR Személyi és Intézményi nyilvántartás adatai alapján került meghatározásra). A tanfelügyeleti látogatások jogszabály szerint történnek.
 
 
A Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja tartalmazza a 29. oldaltól, a 31-ig oldalig. 


Pedagógiai Program az intézmény honlapján megtalálható. 

http://www.tukorysuli.hu 
 
 

A Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja tartalmazza a 37. oldal tartalmazza. 


Pedagógiai Program az intézmény honlapján megtalálható. 

http://www.tukorysuli.hu
 
 
 

Az intézmény a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályait a Pedagógiai Programban rögzítette. 

Pedagógiai Program az intézmény honlapján megtalálható. 

http://www.tukorysuli.hu 


 

A Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja tartalmazza a 29. oldaltól, a 31-ig oldalig. 

Pedagógiai Program az intézmény honlapján megtalálható. 

http://www.tukorysuli.hu
 
 

A Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2018/2019-es Munkaterve tartalmazza. 17. oldal - Statisztikai adatok 

A Munkaterv az intézmény honlapján megtalálható. 

http://www.tukorysuli.hu