Iskolánk az idei évben pályázott először a „Zánkai Erzsébet-Karácsony” elnevezésű 3 napos táborra, melyet sikeresen meg is nyertünk.
A programsorozat 2016 óta minden évben különleges és szórakoztató programokkal várja a gyermekeket az adventi időszakban. Az első években 1 napos, majd 2021-től többnapos, ottalvós programsorozattal várták a kicsiket és nagyokat. Célja, hogy a diákok a tábori élmények megtapasztalása mellett kulturális előadásokon, valamint szabadidős és adventi programokon is részt vehessenek.
Közülünk 46 gyerek és 6 pedagógus indult útnak, hogy részesei legyenek ennek a nagyszabású rendezvénynek. A vegyes korosztályú csapat egymást segítve, támogatva, fegyelmezetten és jókedvűen érkezett meg a tábor helyszínére.
Az első napon egy ismert karácsonyi filmbe tekinthettünk bele, valamint kipróbálhattuk a lézerharc nyújtotta izgalmakat. Vacsora után pedig minden szobában „pizsiparty” kerekedett. Kártyáztak, beszélgettek, zenét hallgattak.
A második nap hosszúra nyúlt. A kiadós reggeli után programról programra vándoroltunk. Megtekinthettünk egy csodálatos cirkuszi előadást, kipróbálhattuk magunkat a korcsolyapályán, némi lazításként két program között a bármikor látogatható jól felszerelt klubteremben csocsó, pingpong és különféle társasjáték nyújtotta lehetőségeket használtuk ki. Délutáni elfoglaltságok között volt még a csapatok közötti sportvetélkedő, ahol hangulatos és vidám perceket élhettünk át. A versenyzők nagyon jól vették az akadályokat, a szurkolók pedig tapssal bíztatták őket. 9 csapatból a 4. helyen végeztünk, amiért oklevelet illetve egy kártyajátékot vehettünk át. A tábor zárásaként egy nagyon jól sikerült Krisz Rudi koncertet énekelhettünk végig, valamint 1 bő órás discóban élvezhettük egymás társaságát.
Az egész tábor alatt nagyon büszkék voltunk a gyerekekre minden tekintetben! ♡
A résztvevők ajándékcsomaggal illetve számos élménnyel térhettek haza. Várjuk a következő lehetőséget, hogy újra pályázhassunk.
Köszönöm a kollégáknak Sánta Anikónak, Gálné Vinnai Krisztinának, Néma-Lakatos Mariannak, Havran Mihálynak és Keresztesi Jánosnak, hogy elfogadták a felkérésemet és együtt élhettük át a 3 nap nyújtotta élményeket.
Külön köszönet Kovács Máriának, aki a háttérmunkálatokat végezte, nélküle nem ment volna, Horváth Imrének, aki bevállalta, hogy elviszi a csomagokat ezzel is megkönnyítve az utazást a gyerekek számára, a Körösladányi MSK-nak a kisbuszt, valamint köszönjük a szülők bizalmát és támogatását.
Csoportvezető: Horváthné Sánta Csilla
http://tukorysuli.hu/index.php/9-fooldal/332-erzsebet-karacsony-2#sigFreeId17f30aac7f