2022. május 7-én reggel 9 órai kezdettel startolt el Békés megyében, 9 helyszínen a KHESZ Sulikupája. A 9 helyszínen összesen 82 csapat egyszerre kezdte meg a horgászatot és ismerkedhetett meg a versenyhorgászattal.
Körösladányból 2 csapatot neveztünk Szarvasra, melynek a lebonyolítója a szarvasi Matchfishing SHE volt. A szervezők külön kiemelték, hogy az utánpótlás nevelése nagyon fontos minden területen, így természetesen a horgászatnál is. Erre ez a sulikupa remek alkalom.
Reggel 8 órai érkezést követően megtörtént a sorsolás, és kézbe vehették a horgászathoz szükséges csalikat, etetőanyagokat. Ezt követően a versenyzőknek el kellett foglalni a helyeiket- 3 szektorban 1-5. helyek voltak- és felkészülhettek a finomszerelékes horgászatra. A verseny kezdetét kürtszó jelezte. Az időtartama 3 óra hossza volt. Az ezen idő alatt ki fogott halakat haltartóba kellett tárolni. 12 órakor a verseny végeztével senki nem hagyhatta el helyét, addig, amíg a mérlegelés le nem zajlott. A pontszámok alakulása úgy történt, hogy a 3 fős csapatból mindegyik csapattag egy-egy szektorban elért 1-5. helyezést kaphatott, és e helyezési számok adták a csapat összpontszámát. A szervezők véleménye szerint is – amit még az elején ki is emeltek- ez a pálya egy nagyon nehéz pályának minősül, mert nagyon nehéz halat fogni. De az égiek is a gyerekekkel voltak, mert mindenki fogott halat. Külön öröm volt, hogy a körösladányi csapatban, egy fő lány tanuló is volt, aki a versenyben egyedüli lányként szerepelt, és ráadásul kiemelkedően teljesített. Ő Kovács Csenge volt.
A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2 csapata 11-11 pontszámmal a 4. helyezést érte el.
Azt gondoljuk, hogy a győztesei ennek a versenynek nemcsak a helyezettek lettek, mert aki eljött, egy csodálatos délelőttöt tölthetett el a természetben, együtt a családjával, ismerőseivel, iskolatársaival. Külön köszönetét fejezte ki a részvételért Szilvási Szilárd világ és Európa-bajnok versenyhorgászunk és Deli Ibolya magyar bajnokunk is.
Gratulálunk minden egyes versenyzőnek a kitartásáért, részvételéért.
Mindenkire nagyon büszkék vagyunk. Külön szeretnénk megköszönni a szülők segítségét, támogatását.
Szilárd szavaival élve: „ Nem kell csüggedni, hiszen Körösladányból is lehet, nagyon-nagyon messzire jutni.”
A csapat tagjai:
I. csapat: Krámli Krisztián
Szijjártó Levente
Almási Patrik
Csapatkapitány: Kardos Tímea
II. csapat: Bakos Martin
Kovács Csenge
Kikeszkó Alex
Csapatkapitány: Sánta Anita
http://tukorysuli.hu/index.php/9-fooldal/250-vi-korosvideki-sulikupa#sigFreeId90c59b3626